HTML

Két vándor

Ez a blog elsősorban a vándortáborozásról szól. Szeretnénk segítséget, jó tanácsokat adni a kezdő túrázóknak, leírjuk az általunk bejárt túra látnivalóit, tapasztalatait, sztorijait.

Új blogunk:

Két vándor

 

Geotúrák a Bakonyban és túrák máshol

 

2011.09.10. 00:06 vuk087

Budapest, Szeptember 9.

Már vagy 3napja mag akarom írni ezt a posztot, de valahogy nagyon ellustultam...
Mintha hónapok teltek volna el a túra, sőt az otthoni láblógatás óta is. Azért a pihengetés közben is mászkáltam erre-arra. Lemondtam a netet a telefonomról (vége a kalandos, hálózatkeresgetős netezéseknek az erdőben), interjút adtunk a Veszprém megyei Naplónak (szombaton fog megjelenni), kibicikliztem Józsiékhoz, nagymamát látogattam...
Kissé furcsa érzés volt biciklizni. Több mint fél napi távunkat tettem meg összesen kb egy óra alatt. Mikor autóval utaztunk, nem tűnt ennyire meglepőnek a sebesség, talán mert azt nem én hajtom, még csak nem is vezetem.
Nagyon kíváncsi voltam, milyen lesz az első nap, amikor nem megyünk. Először a hazaérkezés, evés-ivás nem volt túlságosan meglepő, kedves barátaink jóvoltából hasonlóban a túra folyamán is volt részem, sőt még ágyban alvásban is. A mászkálással töltött hétfő (2szer gyalogoltam be a városközpontba) is egész elfogadható volt, viszont az este szörnyű hiányérzetem támadt. Egyrészt Józsi sem volt velem, másrészt hiányoztak a másfél hónap alatt megszokott esti rutinok: tűzifa-keresés, tűzgyújtás, főzés sátorverés, posztírás. Ezek a túra során megnyugtattak, szinte egészen lelassult az idő. Talán ennek volt a legnagyobb hangulata a túrán: ültünk a tűz mellett, néztük, beszélgettünk kicsit...minél fárasztóbb nap volt, annál inkább kikapcsoltam.
A legfurcsább érzés érdekes módon az volt, hogy szinte folyamatosan jóllakottnak éreztem magam. A túrán időközönként úgy éreztem, meg tudnék enni egy elefántot is, pedig így is rengeteget ettünk. Igazából még egy kicsit ez is hiányzott: jó érezni az embernek, hogy él és működik.
A talpam nagyon tönkrement a 44nap alatt. Reggelente alig tudok ráállni. Én meglepő módon nem fogytam, 48 kilóból lehet, hogy nem is baj, de azért kicsit átrendeződött a testalkatom.
Szerda reggel indultunk vissza Pestre, némi ruhával és rengeteg kajával megrakva. Már két éve itt lakunk egy kis közös koliszobában, így mindketten úgy éreztük, hogy most van igazán vége a túrának, a nyárnak, és most érünk végleg haza. A szobánk nem a legotthonosabban fogadott minket: mivel nem akartuk nyáron fizetni, ki kellett pakolnunk mindent, teljesen üresen és némileg átrendezve kaptuk vissza. A holminkat nem kellett mind hazavinni, bezártuk egy szekrényben, meglehetősen vicces elrendezésben. Eltart néhány napig a rendrakás...
Még szerdán leadtuk az igazolófüzeteinket az MTSZ-nél, reméljük, az OKT50 aftrepartyn megkapjuk mi is a jelvényeket.
Ugyan tegnap és ma is mentünk erre-arra ügyeket intézni (ami gyalog és biciklivel azért jelent egy kis mozgást), mégis iszonyatosan ellustultunk, és elfogott a „semmi értelmeset nem csináltam egész nap” rossz érzése. Talán majd a jövő héten kezdődő előadások helyreteszik a dolgot, meg úgy legalább ha nem is gyalogolok, legalább biciklizek minden nap egy 20 km-t.
Különben eddig bírtuk túra nélkül, holnap megyünk somot szedni!

3 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://ketvandor.blog.hu/api/trackback/id/tr923214911

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nomad92 2011.09.10. 17:14:24

Nagyon meglepődnék rajta, hogyha Ti megkaphatnátok a Kéktúra jelvényt ott az afterpartin. Mivel még én sem kaphatom meg a jelvényemet az OKT50 afterpartiján (ez a 24-ei Dobcsikői kalandra vonatkozik) holott én vagy 60%-ban velük mentem végig a túrát. Budapesttől Hollóházáig nagyzsákostól... :-) dehát mit tegyünk. Ilyen a vaskalapos Mtsz... :-)

nomad92 2011.09.10. 17:18:29

Ja és azért gratulálok. Szép teljesítmény volt!!! :-)

Ha pedig egy kicsivel korábban indultok Hollóházáról, akkor még a nyugativégen is szembe találkozhattunk volna? Ti. ekkor (24.-én) fejeztem be a második kékemet Sümegnél! ;-)

Nyusszncs 2013.10.03. 11:29:42

Szia!

Hol lehet somot szedni, amit említettél a blogodban?
süti beállítások módosítása