HTML

Két vándor

Ez a blog elsősorban a vándortáborozásról szól. Szeretnénk segítséget, jó tanácsokat adni a kezdő túrázóknak, leírjuk az általunk bejárt túra látnivalóit, tapasztalatait, sztorijait.

Új blogunk:

Két vándor

 

Geotúrák a Bakonyban és túrák máshol

 

2011.12.22. 11:09 vuk087

Boldog Ünnepeket Minden Kedves Olvasónknak!

Sziasztok!

Ezúton is szeretnénk Áldott Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet Kívánni minden hű olvasónknak!

 
Ez pedig egy kedves kis ajándék naptár a vándorlásunk legszebb képeivel:

A naptárat teljes egészében innen tudjátok letölteni: http://rjozsi08.web.elte.hu/naptar.pdf

Kíváncsi leszek, hányan töltitek le:)

Eszti & Vuk

 

 

Szólj hozzá!


2011.09.10. 00:06 vuk087

Budapest, Szeptember 9.

Már vagy 3napja mag akarom írni ezt a posztot, de valahogy nagyon ellustultam...
Mintha hónapok teltek volna el a túra, sőt az otthoni láblógatás óta is. Azért a pihengetés közben is mászkáltam erre-arra. Lemondtam a netet a telefonomról (vége a kalandos, hálózatkeresgetős netezéseknek az erdőben), interjút adtunk a Veszprém megyei Naplónak (szombaton fog megjelenni), kibicikliztem Józsiékhoz, nagymamát látogattam...
Kissé furcsa érzés volt biciklizni. Több mint fél napi távunkat tettem meg összesen kb egy óra alatt. Mikor autóval utaztunk, nem tűnt ennyire meglepőnek a sebesség, talán mert azt nem én hajtom, még csak nem is vezetem.
Nagyon kíváncsi voltam, milyen lesz az első nap, amikor nem megyünk. Először a hazaérkezés, evés-ivás nem volt túlságosan meglepő, kedves barátaink jóvoltából hasonlóban a túra folyamán is volt részem, sőt még ágyban alvásban is. A mászkálással töltött hétfő (2szer gyalogoltam be a városközpontba) is egész elfogadható volt, viszont az este szörnyű hiányérzetem támadt. Egyrészt Józsi sem volt velem, másrészt hiányoztak a másfél hónap alatt megszokott esti rutinok: tűzifa-keresés, tűzgyújtás, főzés sátorverés, posztírás. Ezek a túra során megnyugtattak, szinte egészen lelassult az idő. Talán ennek volt a legnagyobb hangulata a túrán: ültünk a tűz mellett, néztük, beszélgettünk kicsit...minél fárasztóbb nap volt, annál inkább kikapcsoltam.
A legfurcsább érzés érdekes módon az volt, hogy szinte folyamatosan jóllakottnak éreztem magam. A túrán időközönként úgy éreztem, meg tudnék enni egy elefántot is, pedig így is rengeteget ettünk. Igazából még egy kicsit ez is hiányzott: jó érezni az embernek, hogy él és működik.
A talpam nagyon tönkrement a 44nap alatt. Reggelente alig tudok ráállni. Én meglepő módon nem fogytam, 48 kilóból lehet, hogy nem is baj, de azért kicsit átrendeződött a testalkatom.
Szerda reggel indultunk vissza Pestre, némi ruhával és rengeteg kajával megrakva. Már két éve itt lakunk egy kis közös koliszobában, így mindketten úgy éreztük, hogy most van igazán vége a túrának, a nyárnak, és most érünk végleg haza. A szobánk nem a legotthonosabban fogadott minket: mivel nem akartuk nyáron fizetni, ki kellett pakolnunk mindent, teljesen üresen és némileg átrendezve kaptuk vissza. A holminkat nem kellett mind hazavinni, bezártuk egy szekrényben, meglehetősen vicces elrendezésben. Eltart néhány napig a rendrakás...
Még szerdán leadtuk az igazolófüzeteinket az MTSZ-nél, reméljük, az OKT50 aftrepartyn megkapjuk mi is a jelvényeket.
Ugyan tegnap és ma is mentünk erre-arra ügyeket intézni (ami gyalog és biciklivel azért jelent egy kis mozgást), mégis iszonyatosan ellustultunk, és elfogott a „semmi értelmeset nem csináltam egész nap” rossz érzése. Talán majd a jövő héten kezdődő előadások helyreteszik a dolgot, meg úgy legalább ha nem is gyalogolok, legalább biciklizek minden nap egy 20 km-t.
Különben eddig bírtuk túra nélkül, holnap megyünk somot szedni!

3 komment


2011.09.04. 23:42 vuk087

44. nap: Óház-tető – Írott-kő – (Velem – Pápa): Megcsináltuk!

Éjjel borzalmasan feltámadt a szél, és ugyanolyan erős maradt, míg le nem jöttünk Írott-kőről. Pont napkelet előtt ébredtünk, de sajnos most jóval párásabb volt az idő, mint tegnap. Mivel most nem állítottunk sátrat, reggel hamar összepakoltunk, és a hidegre való tekintettel hamar el is indultunk.
Írott-kő előtt nem sok pihenőt tartottunk: megálltunk a Stájer-házaknál és a Hörmann-forrásnál, valamint elolvastunk néhány tanösvény-táblát. Ez utóbbiak egyébként tipikus példái a hogyan költsünk el sok pénzt hülyeségekre esetének. Két -féle tábla van: az egyikféle növényeket mutat be, kitűnő fotókkal és határozóból vett unalmas szöveggel, vagy pl. a fa részeinek ismertetése egyetemi tankönyvet idézett... A másikféle tábla alig fél méter magasan volt, mintha tacskóknak készítették volna, nem embereknek. Ráadásul függőlegesen állnak a táblák és egy kis teteje is van, hogy minél nehezebben lehessen olvasni. Ja és egyébként csak a környező településekről írtak pár sort magyar és német nyelven.
Írott-kőre meglehetősen nehéz volt feljutni, nemcsak a szintemelkedés, hanem a finom szeder miatt is... Gerecse óta nem ettünk ilyen finom szedret!

Végül csak felértünk az Írott-kőre. Egész hihetetlen érzés, hogy megcsináltuk. Sikerült! Egy darabig el fog tartani, mire ténylegesen felfogom és feldolgozom... Kettős érzések kavarognak bennem: egyrészt jó lesz végre otthon lenni, másrészt jó lenne még tovább menni valamerre...
A kilátó környéke sokat változott azóta, mióta ott voltunk: mini Trianon-kiállítás van a földszinten, az osztrák oldalról autóval is fel lehet jutni, valamint a fák száma is jelentősen csökkent. A magas páratartalom miatt a kilátás sajnos nem volt olyan jó, mint amire vágytunk, a szél is erősen fújt, inkább hamar továbbmentünk Velem felé.
A Szent Vid-kápolnánál fotózkodtunk a kéktúra-emlékműnél (a rendszerváltás előtt ott volt az OKT kezdő/végpontja), majd a kápolna előtt tartottunk egy kis előadást az ott terepgyakorlatozó tesi- és rekreáció-szakos diákoknak, közben kicsit úgy éreztük magunkat, hogy elégtételt vettünk az összes tesitanáron (én pl. gimiben gyógytesis voltam).
Innen már hamar leértünk Velembe. Megnéztük a Vasfüggöny-túraútvonal látogatóközpontját, majd beültünk egy vendéglátóipar egységbe jégkrémezni és ott vártuk meg Szabináékat is, akik kocsival jöttek értünk.
Pápára hamar beértünk már, így autóval pár napi távot pár félóra alatt tettünk meg. Itthon pedig hatalmas meglepivel vártak minket: kétvándoros sütivel! Isteni volt...

 

Végül, de nem utolsósorban szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek aki olvasott minket és szurkolt értünk! Kérünk mindenkit, hogy ezután is olvassák a blogot, hiszen lesz még pár bejegyzés, valamint az útról készült könyv elkészültéről is itt fogok beszámolni!

 

Vuk

23 komment


2011.09.03. 21:41 vuk087

43. nap: Tömörd – Óház-tető

Az éjszakai szálláshely meglepően forgalmas lett reggelre, pedig csak egy földút mellett aludtunk. Igaz, a reggeli összepakolás is jobban elhúzódott a szokásosnál, netezni kellett egyetemi ügyek miatt, meg különben sem kapkodtuk el a felkelést.
Pár km séta után beértünk az egyetlen faluba a kék mentén, amit még nem láttunk. Öt éve ugyanis annyira rosszak voltak a jelzések, hogy valahogy kikerültük Tömördöt...Szerencsére azóta felújították. A helyiek enyhe megrökönyödésére hajat mostam és megmosakodtunk, majd némi kérdezősködés után megtaláltuk a boltot és megreggeliztünk.
Tömörd után nagyon biztató pár kilométer következett, szinte középhegység kinézetű tájon haladtunk, de ez hamar elmúlt. A Kőszeg előtti utolsó 8km-ben egyetlen kanyart tettünk meg minimális szinttel, igaz, közben Alpokat idéző fenyőerdők között haladtunk.
Kőszeg nemrég felújított belvárosa lenyűgözött minket. Aranyos, barokk házak, macskaköves utcák, pazar neogót templom...Fogadkoztunk, hogy hamarosan visszajövünk ide néhány romantikus napot eltölteni, ez a város is mindenképpen többet ér egy gyors körbenézésnél. Ettünk egy finom fagyit, majd a várat akartuk megnézni, de azt éppen most újítják, így csak a marcipánmúzeum volt nyitva. Ezt is mindenkinek tudom ajánlani, láttam már más marcipánmúzeumban is, de ez azokon is túltett, elképesztően aprólékosan kidíszített szobrocskákat mutattak be.
A városból kiérve a majd egy hétig tartó síkság után elég meredek kaptató következett fel a Kálvária dombra. Innentől már igazi hegyeken jártunk végre, újra gyönyörű bükkösökben...nagyon élveztük, még az izzasztó emelkedőkkel együtt is.
A Hétforrásnál pihentünk kicsit, majd megtöltöttünk a vizeinket és továbbindultunk az Óvár- tető felé. Eredetileg a forrásnál akartunk aludni, de a túra folyamán nagyon megszerettük a kilátóban éjszakázást, így nem hagyhatjuk ki az utolsó ilyen lehetőséget.
Ez az utolsó bejegyzés, amit az erdő közepén írok, az utolsó éjszakánkat töltjük a megszokott hálózsákjainkban... Sajnálom, hogy holnap vége a túrának, igaz, anyagilag nem bírnánk tovább, valószínűleg fizikailag sem, a cipőm is egy héten belül szétszakadna. Furcsa lesz hazamenni...

Eszti

1 komment


2011.09.03. 14:45 vuk087

42. nap: Bögöt – Tömörd: Ma már láttunk hegyeket!

A reggelit Bögötön fogyasztottuk el, mikor odajött hozzánk egy helyi, aki megismert minket az újságból... Innen tudtuk meg, hogy végül a mai számba rakott be az újságíró (a másik lehetséges időpont szombat lett volna). Megpróbáltunk újságot venni, de ilyen kis faluban nem lehet Vas Népét kapni, csak az előfizetőknek küldik ki postán... Na de majd Szelestén...
Szelestéig igazából semmi érdemleges nem történt. Itt is megismert minket egy helyi és itt sem lehetett újságot kapni, viszont ettünk jégkrémet és feltöltöttük Eszti telefonját, mert még egy blogolást nem bírt volna ki. Szelestén más szempontból is pechünk volt: kihagytunk egy kékkutat, mondván lesz másik és nem volt. Emiatt kimaradt a mosás és vizet is egy idős nénitől kértünk a falu végén.
Szeleste és Ablánc-malom között tényleg semmi nem történt. Illetve eseményszámba vehető néhány képzeletbeli szintvonal keresztezése, valamint hogy megláttuk végre a távolban a Kőszegi-hegységet. Ami még említésre méltó lehet, az az, hogy itt Acsádi-malom feliratú bélyegzőt rejt a ládika. Ablánc-malom és Tömörd közt néhol brutálisan benőtte az utat a gaz, akác, csalán, stb., de a végére csak megjavult kissé és majdnem a faluig szaladtunk. Praktikus okokból azonban inkább Tömörd előtt táboroztunk le. Még világosban elkészült a lencsefőzelék, úgyhogy ma talán szokatlanul korán fekszünk le.

Vuk

Ui.: Bocsi a túl rövid posztért, kicsit elegem volt már a sík terepből. De most már jönnek a hegyek!

Szólj hozzá!


2011.09.01. 20:58 vuk087

41. nap: Rózsás kerti eh. - Bögöt

Jó helyünk volt éjjel a Banya-fáknál, szerencsére itt kisebb a vadjárás, mint az előző szálláshelyen. Elég gyorsan, nagyrészt műúton jutottunk be Gércére, ahol a kocsmában egy nagyon finom cappuccino mellett (Szötske jóvoltából) reggeliztünk meg. A kocsmáros néni nagyon rendes volt, hozott nekünk műanyag tányérokat, sőt, még egy kis sót is kaptunk tőle, mert a mienk már csak néhány zsíroskenyérre lett volna elég. A falu végén pedig egy bácsi ránk szólt a kertből, hogy rossz felé megyünk, és megmondta a helyes irányt. Gérce tehát bekerült a leginkább turistabarát faluk közé.
Ezek után elmentünk a Kemeneshát 3. legmagasabb hegye mellett (kétszáz valahány m), majd újabb kikészítő, több km aszfalt után még dél előtt beértünk Sárvárra. Bevásárlás után kényelmesen megebédeltünk a parkban, majd Józsinak annyira bedagadt és viszketett a szeme (Sárvár felé átgázoltunk egy parlagfűmezőn), hogy most már tényleg venni kellett neki allergiagyógyszert.
Többször is elmentünk már a vár mellett, de belülről talán még sosem láttuk, így most szakítottunk rá egy kis időt. Hatalmas terület van a múzeumban berendezve, a huszárság történetével, korabeli bútorokkal, múlt század eleji plakátokkal, régi mesterségekkel. Legjobban a régi Magyarország térképeket bemutató tárlat tetszett mindhármunknak. A 17.százsdban még nagyon nem sikerült rendesen ábrázolni a dolgokat (bár még ez is elismerésre méltó, nyilván nem voltak pontos módszereik), de azért az nagyon meglepő, hogy Tihanyt a déli partra rakták...
Az alapos városnézés miatt csak 4re sikerült a vasútállomásra érni. Szötske innen hazament, Dalos pedig újra meglátogatott minket egy kis séta erejére, elkísért a város végéig.
Sárvárról kiérve elég kellemetlen, mondhatni ijesztő lett az idő: iszonyatos páratartalom és a háttérben eső... Innentől nagyon siettünk, az aszfalton lehetett is. Csénye és Bögöt közt az első szimpatikus helyen felvertük a sátrat, majd csak megpróbáltunk tüzet rakni. Sikerült is, de a lencsefőzeléket azért nem kockáztattuk, hagymás-szalonnás-kolbászos kása volt a vacsi. Pont mire megettük, kezdett el annyira esni az eső, hogy már a fák sem fogták, fel, így be kellett jönni a sátorba. Azért ez eddig még mindig nagyon szimpatikus fajta eső (bár azért a maradék 3napot már jó lenne megúszni szárazon), reméljük, reggelre eláll.

Eszti

4 komment


2011.08.31. 21:57 vuk087

40. nap: Szajki tavak – Rózsáskúti erdészház: Végre szintvonalak!

Igazából ma sem történt semmi érdekes, ugyanolyan unalmas nap volt, mint tegnap. Azért pár apró eltérés csak akadt: volt néhány szintvonal, a tegnappal ellentétben ma határozottan felfele és lefele is mentünk.
Még a szajki tavak előtt volt egy szakasz, amit elég rendesen benőtt a gaz és ráadásul rádőlt egy elektromos kerítés. Itt jött jól Szötske gps-e: néhány plusz kanyar árán sikeresen kikerültük ezt a helyet. Hiába, a gps új távlatokat nyit meg az ember előtt: ha nem tetszik neki valami ok miatt az OKT nyomvonala, egyszerűen más fele megy (bár számomra az nem elég indok, hogy nem tetszik meg nincs út, mert mit fogunk csinálni pl. Ablánc-malomnál, ahol anno vállig érő csalános borította az utat, ahol mennünk kellett?). Ezen kívül a kütyü használata jelentősen elkényelmesíti az embert: nincs jelzéskeresés, csak ránéz és megmondja, hogy merre tovább, és jóval ritkábban van térképnézegetés is, pedig én szeretem mindig térkép alapján megnézni merre járunk, mennyi lehet még és milyen (helyenként meglepően humoros) földrajzi nevek vannak a környéken (pl. Ferenc-irtás).
A szajki tavaknál reggeliztünk, ott töltöttem fel a tegnapi bejegyzést is, mert akkor nem volt térerő, majd továbbmentünk Hosszúperesztegre. Itt gyors bevásárlás után mentünk is tovább Káld irányába. Itt találkoztunk a fent már emlegetett szintvonalakkal, megmásztunk néhány dombot, miközben jókat ettünk az út mellett álló különböző színű ringlókból.
Káldon megebédeltünk aztán robogtunk is tovább, mert Dalos közbenjárására a Vas Népe egyik újságírója fotóriportot akart készíteni velünk a Banya-fánál. Elsiettünk a hiperszuper erdészeti konferenciaközponttá átalakított vadászház mellett, majd az erdészeti aszfaltúton szembetalálkoztunk Dalosékkal. Ahogy már korábban megbeszéltük, a Banya-fánál vertünk tábort, és a megérkezésünk utáni pillanatokat örökítette meg az újságíró, némiképp felborítva a napi rutin által előírt sorrendet.
A nyárnak a naptár szerint vége (de remélem még legalább 4 napig nyárias marad az idő), finom szamócás pidinggal búcsúztunk tőle.

Vuk

5 komment


2011.08.31. 09:50 vuk087

39. nap: Sarvalyi erdészház – Szajki erdészház: Kanyartól kanyarig

A reggeli összepakolás ma sem ment zökkenőmentesen, viszonylag későn indultunk. Pedig erősen tartottunk a mai távtól: terv szerint is 35km-t kellett mennünk, igaz, úgy döntöttünk, kihagyjuk a Szajki-tavak kempinget, elég volt mostanában a kultúrszállás.
Hosszú aszfalton gyalogoltunk Sümeg felé, itt bevásároltunk, és még egy tízóraizós pihit is tartottunk a vasútállomáson. A mai táv nem bizonyult túl érdelesnek: 4km aszfalt, jobbkanyar, 3km egyenes földút, balkanyar...Szötske GPS alapján mondta, mikor megyünk át egy szintvonalon, elég ritka jelenség volt.
A mai napra vízvételi lehetőség is kevés jutott: a Sümegi vasútállomás volt az utolsó nyilvános, Kisvásárhelyen már lekapcsolták a kékkutakat a hálózatról. Mi azért optimisták voltunk a tegnapi pofáraesés ellenére, és egy háznál kértünk vizet. Itt nagyon szívesen adtak, még el is beszélgettek velünk. Így nem 26, csak 20 km-t kellett cipelnünk 6liter vizet.
A ötvösi műút előtt pár száz méterrel megettük az ezredik kilométerünket! Ennek örömére jól beebédeltünk, majd száguldottunk tovább. Itt már kicsit eseménydúsabb volt az út: minden kilométerre jutott legalább egy kanyar...
Szerencsére legalább sátrazóhelyből sok van a Kemenesalján. Egy szimpatikus helyen tábort vertünk, főztünk, vacsiztunk. Mire elég sötét lett, és kialudt a tűz, megélénkült a vadmozgás, Szötske most kergetett el egy csorda vaddisznót. Na jó, lehet, hogy csak egy volt, de elég nagy zajjal járt. Kár, hogy nincs itt kilátó...

Eszti

4 komment


2011.08.29. 22:30 vuk087

38. nap: Gyöngyösi csárda – Sarvalyi vadászház

Egész kényelmes sátorhelyünk volt, sikerült is jól kialudni magunkat, de a sátorból való kikászálódást így sem kapkodtuk el... A reggelt már Reziben fogyasztottuk el, majd elindultunk megkeresni a rezi várat.
Elég nagy kitérőt tettünk meg, mire a faluból felmentünk a várba és utána visszatértünk a kékre, de mivel nem ugyanoda kell visszamenni (a kék rom jelzés Zalaszántóra is levezet), nem okozott nagy lelki traumát a kék elhagyása. Érdemes volt felmenni a várba: szép kilátás nyílt Zalaszántó, Tátika felé, még Sümeg is látszott. Másik irányban a tanúhegyek közül látszott pár darab plusz egy kis szelet Balaton. Maga a vár egyébként csak néhány felújított – újból felhúzott falból áll, de talán még építenek hozzá valamit... Érdekes, hogy a középkor után a XX. – XXI. században ismét nekiálltak az emberek várakat építeni...
Innen kicsit jobban jelzett, szép ösvényen mentünk le a Szántó előtti műútra. Sajnos a faluban levő Mézeskalácsház zárva volt (ezen a túrán valahogy sose találjuk el a múzeumok nyitvatartását...), ezért kapásból a sztúpához mentünk fel.
A sztúpa egy buddhista szent hely, minden sztúpa egy „eredeti” Buddha-ereklyét őriz magában. Az itteni építmény Európa egyik legnagyobbjának számít. Hófehér falaival, a körülötte lengedező ezernyi imazászlóval egész varázslatos hangulatot áraszt.

Valamiért csak a sztúpa felé menet gondolkodtunk el rajta, hogy túl kevés a vizünk. Mivel egyik forrás sem működött, amit a térkép jelölt, Hidegkúton (pár ház van csak itt, régen egy egész falu volt...) próbált meg Eszti vizet kérni, de csak azt a választ kapta, hogy nem tudják bevenni az üveget, mert szúnyogháló van az ablakon... Ezek után nem volt kedve Esztinek megkérdezni, hogy ajtaja nincs a háznak? Látszik, hogy már nem keleten vagyunk...
A Tátika-várba szép kényelmesen baktattunk fel. Ezt is jócskán felépítették, mióta utoljára arra jártam... A Balatonból itt két szelet is látszott, és a kilátás többi része sem volt rosszabb...
Végül a Sarvaly-forrásból vettünk vizet: bögrével kell ugyan merni a vizet, de különben semmi gond nincs vele, tiszta, hideg víz van a medencében.
Épp most érkezett meg Szötske, a tervek szerint a héten velünk fog jönni.

Vuk

2 komment


2011.08.28. 22:23 vuk087

37.nap: Vállus – Gyöngyösi csárda

Reggelente egyre nehezebben kelek fel, főleg ilyen kényelmes ágyból. Kényelmesen megreggeliztünk, majd vendéglátónk lekísért minket a pecsételőhelyhez (tegnap este elmentünk mellette). Fél 9körül sikerült elindulnunk, Gyuri eljött velünk az első néhány könnyen eltéveszthető kanyarig.
A délelőtti Keszthelyi-hegység rész gyönyörű volt, bár a biztató nevek (Nagy-Messzelátó) ellenére nem volt kilátás.

Viszonylag hamar beértünk Gyenesdiásra, ahonnan iszonyú sok aszfalt következett egészen Hévízig. Most már mindkettőnknek eléggé tönkre van a talpa, és az ilyen szakaszok csak rontják a helyzetet...
Keszthelyen bevásároltunk, ebédeltünk a mólónál, majd végigmentünk a sétálóutcán. Itt is el lehetne tölteni több napot is a látnivalókkal, erre sajnos nincs időnk, de a játékmúzeumot rögtön kiszúrtuk magunknak. Itt a békebeli bababútortól a modern legókig minden megtalálható, csillogó szemmel jártuk végig a tárlatot. Megnyugtató volt, hogy nem csak mi mentünk gyerek nélkül, sőt, a többség felnőtt volt.
Keszthely után egy érdekes emberkével találkoztunk, aki térképeket (Balaton, Keszthely, stb.) rak ki a bicikliút mellett építési törmelékből. A Balaton nagyon jól nézett ki, de a többit a lelkes magyarázata ellenére sem sikerült értelmeznünk. Alig tudtunk tőle szabadulni...

Úgy terveztük, hogy Hévízen mártózunk egyet a gátnál. A tófürdő vizét itt egy zsilipen engedik le, a csatorna szélén itt is tavirózsák nőnek, sőt a lezubogó víz alá be is lehet állni egy kis hidromasszázsra. Sajnos azonban le kellett mondanunk róla időhiány és a rengeteg ember miatt.
A Gyöngyösi csárdáig jobbnál jobb sátorhelyeket találtunk, de nem akartunk túl sokat rátenni a holnapi távra. A csárda után szerencsére találtunk az úttól pár 10 métere egy egyenes, lenyírt helyet. Talán valami út lehet, de reméljük, éjjel nem nagyon használják.
A vacsi ma megint újítás volt: darálthús paradicsomszószban. A mentolos pudinggal ellentétben nagyon jól sikerült, jól teleettük magunkat.

Eszti

1 komment


2011.08.27. 22:06 vuk087

36. nap: Szigliget – Vállus: Rekordsok aszfalt

Igazság szerint halálbüntetés járna annak, aki kitalálta, hogy erre menjen a kéktúra! Szigligettől Szent György-hegyig aszfalt, nagyon sok volt belőle a hegyen is, aztán a hegy túloldalától Lesenceistvánd felett az utolsó szőlőkig szintén aszfalton gyalogoltunk. Nagyon ki tudja készíteni az embert: nincs árnyék, monoton, egyenes útszakaszok, a kemény út szétszedi az ember lábát... Most is van pár olyan folt a talpamon, ahonnan szó szerint lekopott a bőr...
A reggel viszont nagyon jól kezdődött, bár a késői kelésnek és a még későbbi indulásnak meglett aztán a böjtje...
Ricsiéktől végül 9-kor sikerült elindulni (1. hiba), a jó időre való tekintettel szandálban kezdtük a napot (2. hiba), a Szent György-hegyen át is abban mentünk. Mint nap végére kiderült, ennek több hátránya is lett: a szandál folyamatosan gyűrte a tapaszt a lábamon, ezáltal az állapota nem javult, ezenkívül pedig lassabb volt a haladás szandálban, mint bakancsban, még aszfaltos terepen is.
A Szent György-hegy egyébként nagyon szimpatikus hely: aranyos borospincék mindenfelé, jó kilátás a környező hegyekre és persze a bazaltorgonák is pazar látványt nyújtottak.

Ezután kezdődött a nap legkeményebb próbatétele: aszfalt Lesenceistvándig. Tapolcán a Malom-tónál kényelmesen megebédeltünk (3. hiba), majd nekiálltunk olyan boltot keresni, ami nyitva van szombat 2 után is... Hát nem találtunk. Végül egy pékségben vettünk zsemlét, remélve, hogy holnap Keszthelyen csak lesz valami vasárnap is nyitvatartó bolt.
Mindezek következtében aztán már tényleg muszáj volt összekapni magunkat, még 8 előtt Vállusra akartunk érni, ráadásul erős hidegfrontot jósolt mindenki hatalmas széllel és némi jéggel... Az eredmény: fél 4-kor indultunk a vasútállomás közeléből és ¾ 5-kor már Lesenceistvándon voltunk. Végig aszfalt, semmi árnyék, nagyon kikészültünk a végére, de megcsináltuk! Ráadásul rekord sebességgel: 5-6 km/h nagyzsákkal nem semmi!
Kis pihenő után nekiindultunk a Vállus felé vezető útnak. A falu felett magasodó szőlőből több helyen is szép kilátás nyílt a már jól ismert hegyekre, majd egy fiatal, de szép erdőn át érkeztünk meg Vállusra.
Vállus egy kicsi, aranyos egyutcás falucska, de pályázatot jól tudnak írni: EU-s pénzekből szépen megcsinálták a buszfordulót, felújították a templomot, és még további nagy terveket fontolgatnak...
A faluban egy nagyon kedves ismerősnél, Don Györgynél kaptunk szállást. Vacsorára pedig sosem esett még olyan jól a paradicsomleves és a szalonna, mint most... Köszönjük!
Közben megérkezett a beígért hidegfront is, egyenlőre csapadék nélkül de erős széllel... Remélem holnap reggelre elvonul, és akkor gyönyörű időnk lesz...

Vuk

1 komment


2011.08.27. 00:06 vuk087

35. nap: Szentbékkálla – Szigliget

Nagyon jó döntés volt a kilátó legtetején aludni: itt kellemesen hűvös volt (azért így sem fáztunk rövidnadrágban és pólóban), még szellő is fújdogált, nagyon jól aludtam. 5kor keltünk, hátha így többet tudunk menni a legnagyobb meleg előtt. Most már sajnos viszonylag későn kel a nap, nem is volt olyan látványos, viszont a völgyben a köd gyönyörű volt. Hamar összeszedtük magunkat, már 7 előtt Szentbékkállára értünk. Még a falu előtt furcsa durrogásra lettünk figyelmesek, majd rájöttünk, hogy ezzel a seregélyeket akarják elkergetni. Azért a turistákra sincs pozitív hatással, a falusiakról nem is beszélve: szidták rendesen.
Mire a kőtengerhez értünk, már nagyon meleg lett, pedig még csak 8 óra volt. Sajnos most nem is tudtuk úgy bebarangolni, mint az előző bejáráson, valahogy nem volt hangulatunk...Az eredetileg tervezett szállásunk Mindszentkálla után lett volna, egy ismerős borospincéjénél. Azért így is megkerestük a pincét, kb. 10re értünk oda, tehát tegnap este esélytelen lett volna. Itt pihentünk egyet, ettünk szőlőt, körtét, húztunk a kútból vizet és pacsáltunk egyet. Nagyon jól esett!
Sajnos a fürdés hatása sem tartott túl sokáig. Fel akartunk mászni a csobánci várhoz, de ilyen melegben valahogy ehhez sem volt kedvünk (a hely teteje teljesen kopasz).

Némi aszfalt után beértünk Káptalantótiba. Itt tartottunk egy kisebb sziesztát (sör, fagyi, sósmogyi a sópótlás miatt). Nóri kiszámolta, hogy már nem éri el a vonatát, ha feljön velünk Badacsonyra, így inkább műúton gyalogol be Tomajra. A káptalantóti utáni műút szakaszon még elkísért minket, majd itt elbúcsúztunk egymástól. Nagyon élveztük vele ezt az egy hetet, jól összeszoktunk, tetszett neki a mi túrastílusunk.
Némi szőlőre föl-le mászás után elkezdtünk felcaplatni a Badacsonyra. Először nagyon jól esett az egészséges erdők árnyéka, de utána megint túl meleg lett. Jól megszenvedtünk a meredeken, de a balatoni oldalról gyönyörű kilátás volt. A Bujdosók lépcsője viszont nagyon tönkretette a térdünket (pedig már egyébként is kezdi érezni a 35 napot).
Ezután már csak a jó hosszú aszfalt következett. A szállás Józsi ismerősénél, Ricsiéknél volt betervezve. Jó messze laknak a kéktől, nagyon elfáradtunk, mire beestünk. Elég sokáig vacsizgattunk, beszélgettünk, de azért valahogy fel kéne kelni reggel is...

Eszti

2 komment


2011.08.25. 21:12 vuk087

34. nap: Nagyvázsony – Szentbékkálla

Elég nehezen kezdődött a reggel, most valahogy nem akaródzott kibújni a hálózsákból...
Tegnap olvastam, hogy két ismerősöm, Enikő és Jani csatlakoznának hozzánk egy kis időre, ennek ellenére kicsit meglepett, hogy az Ilona-kápolna romjai felé menve valakik nagyon kiabálnak utánunk. Enikőnek a nagy rohanásban a bokája is kibicsaklott, egész nap sántított...
A Kinizsi-forrásnál bőségesen megreggeliztünk, mostunk (remélem a sok mosószappantól nem pusztult ki az ottani élővilág...), majd a csicsói erdészház felé vettük az irányt. A hosszú murvás út és a nagy meleg szörnyen megviselt minket, ennek „köszönhetően” most nem voltunk valami beszédes kedvünkben...
Balatonhenyén tartottunk egy nagy sziesztát, de aztán tovább kellett menni, hiszen a szállást Mindszentkálla utánra terveztük...

Az Eötvös-kilátóhoz szép, de egy kis szakaszon igencsak meredek út vezetett, de a kilátás miatt mindenképp megérte, csodálatos körpanorámában volt részünk: látszottak a tanúhegyek, a Kéli-medence, a távolban még mintha a Tihanyi-félsziget is felsejlett volna... Annyira megtetszett, hogy végül teljesen elcsábultunk, és elhatároztuk, hogy a kilátó tetején töltjük az estét, ott még a hőmérséklet is elviselhetőbb... A posztot is itt írom, miközben körben a kivilágított falvak látszanak...

 

Vuk

 

Ui.:Elnézést a szűkszavú bejegyzésért és hogy csak most töltöttem fel a képeket, de tegnap nagyon kivoltunk...

3 komment


2011.08.24. 21:53 vuk087

33. nap: Városlődtől Nagyvázsonyig: Keserű élmények

A puha ágy ellenére (vagy talán pont azért) reggel sajnos nem ébredtünk túl frissen, de hamar összekaptuk a hazai utánpótlással nehezített cuccunkat, és még 7elött távoztunk a kempingből. Az Iglauer parkot sajnos senkinek nem tudom ajánlani, főleg sátrazásra nem...
A nap elején még egy kellemes, hűvös völgyben haladtunk, de ahogy kimásztunk belőle, mindjárt nagyon meleg lett. Úrkút előtt mi is belefutottunk abba a csapdába, amit már többen is megtaláltak: a falu előtt nem sokkal van egy kerítéssel lekerített rész, azon át szabvány létra, a kerítésen és azon belül(!) is jelzés. Természetesen bemásztunk némi nehézségek árán, majd jó sokat caplattunk lefelé a 40fokban, elég rossz úton. Szerencsére időben megláttuk, hogy kívül visz a jelzés, és fel van feszítve a drótháló, át lehet mászni alatta. Átjátszottuk a nagyzsákokat is, majd láttuk, hogy ahova az az út visz,amin elindultunk, onnan nem lehet kijutni létrán...Nagyon ügyes megoldás, ilyen még a Cserehátban sincs!
Ezután újabb, kissé lehangoló élmény következett: a Csárda-hegyi őskarszt. Néhány éve jártunk itt, gyönyörű hely. Most azonban erősen romló állapotban vannak a létrák, a szurdokok alján elburjánzott a szeder, bodza és társai, a táblák felét ellopták vagy megrongálták. És a legmegdöbbentőbb, hogy ehhez képest a karszt előtti pihenőben 1-2 éves új padok vannak, és rendszeresen nyírják a füvet. Ha erre van pénz, idő és energia, arra miért nincs, hogy a látnivalót is nézhető állapotban tartsák?
Egyébként sajnos úgy láttuk, ez a hozzáállás nagyon gyakori lett itt a Bakonyban. Az Iglauer-kemping vadiúj, de sebtében összegányolt székei és zuhanyzója, az az új tanösvény, aminek a Hölgykő vára is része, de a várat nem lehet megtalálni, ráadásul benőtte a bozót, a csak az OKT50-nek kirakott, de különben borzalmasan felújított jelzések...Fáj a szívünk, mióta azokon a helyeken túrázunk, amit, 10éves korunk óta járunk. Sajnos mióta mindketten egyetemisták vagyunk, nem sokat voltunk errefelé, de azóta minden csak leromlott.

Úrkúton tettünk egy kis kitérőt jégkrémért, kicsit hűltünk. Itt tudtuk meg, hogy hőségriadó van, gyorsan be is kentük magunkat naptejjel, nem mintha nem lennénk már teljesen feketék.
Némi újabb kavarás után borzalmas, forró aszfalton caplattunk felfelé a Kab-hegyre. Már a kezdeti szakaszon több fára emlékeztünk, bosszankodtunk, nyilván kell az égetnivaló az ajkai erőműbe, de majd a csúcs környékén jobb lesz. Sok kisebb pihenő után azonban egyre jobban elkezdtek hiányozni azok a fák, amik néhány éve még itt voltak. A legnagyobb megdöbbenés nem sokkal a csúcs alatt ért: itt legutóbb még szálbükkösben jöttünk fel, most pedig tarkopasz! Nem tudom, kinek volt már ilyen élménye, de nem kívánom senkinek...
Az adótoronyban dolgozóktól megtudtuk, hogy nemrég itt dőlt meg az országos szélrekord, és az vitte el az erdőt, meg a kilátót is. Legalább nem direkt csinálták, ez kicsit könnyített a lelkünkön. Nekiálltunk ebédelni, de felfedeztünk egy nagyon érdekes, narancssárga penészt a kenyéren, így pogácsáztunk.
A hegyről lefelé, nem túl érdekes számozott és betűzött nyiladékokban nagyon meleg volt, így borzasztóan kifáradva értül el Nagyvázsonyt. A vár sajnos addigra már bezárt, viszont Nóri talált egy olyan boltot, amit kinyitottak a kedvünkért, így lett kenyerünk, remélem ezen nem találunk új penészfajt.
Mivel a mai meleg az összes erőnket leszívta, nem mentünk el a Kinizsi-forrásig, a Pálos kolostorromnál táborozunk. Egész barátságos hely, padokkal és tűzrakóval, de ma csak minél előbb be akarunk bújni a hálózsákba, nincs erőnk még főzni is.

Eszti

2 komment


2011.08.23. 22:34 vuk087

32. nap: Kőris-hegy – Városlőd: Hazai vizeken

Szokatlanul meleg volt éjszaka, de azért jól aludtunk a kilátó első emeletén. Most 5-kor keltünk (hogy Eszti anyukájával és nagymamájával időben tudjunk találkozni Németbányán), de a korai ébredés most nem eredményezett szép napkeltét.
A Kőris-hegyről pillanatokon belül leértünk Bakonybélbe, sokkal lankásabb volt az út, mint amire számítottam, ezért még a térdem sem fájdult meg. A faluban pecsételtünk, kávéztunk, aztán robogtunk tovább Németbánya felé. Nagyon sokáig erdei aszfaltúton mentünk igazi bakonyi erdőségben, mely sűrű volt és leginkább bükkből állt.

Meglepődtünk, hogy előbb értünk oda, mint a busz (mert fél órát késett), és utána is nehezünkre esett elindulni: alkalmi csapattársainkkal való találkozás, beszélgetés, örülés és ölelgetések után azért csak továbbmentünk a hajdani erdei kisvasút nyomvonalát követve. Ja és előtte még beugrottam a Tarkaboci Portára és a kedves tulajnak leadtam a fél kiló tűzkövet, amit olyan régen ígértem meg neki, hogy már szinte el is felejtette. Kaptam cserébe hideg vizet és finom körtét, ami sokkal jobban esett, mint a kő cipelése:) Azért ekkora táskánál már minden gramm számít...
Sokáig mentünk a hajdani kisvasút töltésén. Nagyon látványos útvonal volt, hiszen a vasút nyomvonala teljesen ép volt, sima és jó minőségű utat képezve a rengetegben.
Azért egy kis gubanc itt is adódott: a kék a térképen jelzett útvonalon haladt, és ott is tért le a vasút nyomvonaláról. A letérés előtt azonban a lelkes jelzésfestők felfestettek egy rövidítést, kék és kék+ jelzéssel is ellátva (ami egyébként később ágazik le a kékről – ott, ahol a térkép is jelzi). Ily módon létrejött egy kék körút, és az a faramuci helyzet állt elő, hogy a kéket követve visszatértünk oda, ahova elindultunk. Szerencsére azonban hamar megtaláltuk a helyes utat: az egyik kék+ jelzéssel ellátott fa takarta a kék jelzéssel ellátottat. Szóval mi sem figyeltünk eléggé, de a jelzésfestő is trehány, figyelmetlen munkát végzett.
Ezután Hölgykő várát szerettük volna megnézni. Régen egész jó út vezetett oda, kék rom jelzéssel ellátva és a vár is jól bejárható volt. Most nem láttunk sehol jelzést, csak közvetlenül a vár előtt találtam egyet (odáig térkép alapján és emlékezetből találtam el) és a várból sem sok látszott, úgy benőtte a fiatalos. Mintha teljesen megfeledkeztek volna a helyről...
Kísérőink ekkor már elég nehezen mentek, a csehbányai aszfalt az én lábamnak sem tett jót, szinte gyök2-vel haladtunk a kempingig.
Honlapjuk alapján az Iglauer Parkot egy menő helynek képzeltem el. Ehhez képest elég sok negatívumot fel tudok sorolni most így hirtelen: a kinti padok és a beton elég hevenyészve és trehány módon lettek elkészítve, a padok és asztalok is erősen billegnek. Nincs egy rendes sátorhely, ami egyenes placc van, az pár méterre a vasúti sínektől... A kemping területe keresztülvág egy utcát, emiatt bár van rajta kapu, elég nagy az átmenő forgalom... Szóval az ittalvás vicces lesz...
Itt kaptuk meg az otthoni ellátmányt is: akkora kajahalom lepte be az asztalt hirtelen, még Nórinak is jutott belőle rendesen, sőt, még a táskáink is jól meg lesznek pakolva reggel. Mindent így sem tudtunk elrakni, a súly és a térfogat is erősen limitáló tényező, ezeket hazaküldtük, majd elfogy... Köszönünk mindent!

Vuk
 

1 komment


2011.08.22. 22:53 vuk087

31. nap: Római-fürdő – Kőris-hegy: Otthonos terepen

 

Éppen ma egy hónapja indultunk...nagyon fura érzés.
Tegnap este alaposan megfürödtünk a kellemesen 10-15 fokos Gajában, így viszonylag tisztán és üdén keltünk. A sátrat sajnos megint vizesen kellett elrakni, nagyon harmatosak errefelé a reggelek.
Gyönyörű látnivalóval indult a nap: mivel valamivel a Római-fürdő előtt, egy kijelölt sátrazóhelyen aludtunk, ma reggelre esett a vízesés. Elég sok időt töltöttünk ott, mászkáltunk a sziklákon, fényképezgettünk. Csodás hely, mindenkinek ajánlom!

A Gaja mentén bementünk Bakonynánára, ahol jól bereggeliztünk, majd mikor találtunk alkalmas kékkutat, kimostuk a ruháinkat. Így eléggé elhúzódott a reggel, 10 körül indultunk tovább.
Érdekes, őserdőt idéző részen haladtunk tovább. A jelzések minősége sajnos romló tendenciát mutat: itt is szépen megoldották, kis műanyag táblákat szögeztek ki, a gond csak az, hogy szinte kizárólag az ellenkező irányból...(talán mert az OKT50 abba az irányba ment?)
Némi műút után beértünk Zircre. Nekünk innentől kezd igazán otthonos lenni a terep, ide már könnyen el lehet jutni Pápáról busszal, régebben elég sokat jártunk erre, és az első túraélményeink is a Magas-Bakonyhoz kötnek. Ezért különösen kedves hely ez nekünk, ráadásul holnap még anyukámék is meglátogatnak minket.
Zircen meg akartuk nézni a Természettudományi Múzeumban kiállított két mamutot, de sajnos hétfőn zárva van a múzeum. Ezért még vissza kell jönni a közeljövőben. A tegnapi posztot is itt töltöttük fel, a szurdokban valahogy nem volt térerő, így kissé megkésve indultunk el a napi táv nehezebb részére.

A jó melegben már a Borzavár előtti kisi hegy is alaposan megizzasztott minket, majd a Szépalma előtti kaptató sem volt semmi, de utána jött a felkapaszkodás a Kőris-hegy legmeredekebb oldalán. 230m emelkedés másfél km-en. Még sosem másztunk fel innen, de lefelé is nagyon meredekre emlékeztünk. Ehhez képest sikerült egyszuszra felérnünk, bár alaposan kifáradtunk a végére.
A kilátóból sajnos nem volt az igazi a panoráma, nagyon párás az idő. Holnap próbálunk nagyon korán indulni, ezért a kilátóban alszunk sátor nélkül. Azért altatni ma sem kell minket...

Eszti

1 komment


2011.08.22. 15:21 vuk087

30. nap: Bakonykúti – Római-fürdő: Súlyosbodó allergia

A helyzet az, hogy allergiás vagyok, leginkább a parlagfűre, de hivatalosan minden virágporra. A reggel pedig úgy kezdődött, hogy Bakonykúti után olyan szántók mellett mentünk el, amiket hektárszámra borított a parlagfű, fekete üröm, aranyvessző. Korában azt hittem, sikerült kikúrálnom magam az allergiából kicsit, de most megint elkezdtem tüsszögni, folyik az orrom és folyamatosan be van dugulva, viszket és könnyezik a szemem... És a parlagfű és az aranyvessző a nap végéig többször is megjelent... Borzalmas!
Bakonykúti egyébként nagyon szép falu, faszobraival Vágáshutára hasonlít. A következő szép rész a Burok-völgy tetején vezető ösvény, mely ugyanúgy kanyarog, mint lent a völgy alja.
Kisgyónra meglepően hamar beértünk, a büféből pedig sikerült matricákat szerezni az igazolófüzetbe (a Gyöngyvirág turistaházban csak a pecsét hűlt helyét találtuk).
Következő állomásunk a Tűzköves-árok volt, ahol egy-két Ammonites-lenyomat (ősi lábasfejűek lenyomata) után még tűzkőre vadásztunk, mert már elég régen megígértem egy ismerősömnek, hogy viszek nekik tűzkövet, hogy hagyományőrző módon tudjanak tüzet rakni.

Csőszpusztán meglepően régen voltam, valahogy nem rajongok a bakonyi barlangászokért... Tegnap lett 50 éves az Alba Regia Barlangkutató Egyesület és ahogy sejtettem, kevés előadás mellé rengeteg pia társult. Mikor kérdeztem őket, hogy mire emlékeznek, nem sok mindent tudtak mondani... Ettől függetlenül nagyon rendesek voltak, tudtunk aksikat tölteni, közben pedig jól elbeszélgettünk. Kicsit el is húzódott az indulás, nagyon sietnünk kellet, hogy még világosban tudjunk sátorhelyet keresni. Ennek megfelelően Jásdra rekord gyorsan leértünk, és a Római-fürdő előtti kijelölt sátrazóhelyet is hamar megtaláltuk. A hellyel csak két bajom van: rövidre nyírt csalán van mindenhol, és nem működik a nyomóskút. Állítólag be kell szólni a vízműnek, és akkor bekapcsolják...
A vacsora kolbászos rizs volt, ezúttal kukoricával felturbózva, egész finomra sikerült!

Vuk

3 komment


2011.08.21. 06:29 vuk087

29. nap: Csókakő – Bakonykúti: Végre Bakony!

Az éjjel sajnos nem aludtunk a legjobban. Nagyon erős szél fújt, mozgatta rendesen a sátrat, ami nem a legmegnyugtatóbb, mivel a várban nyilván nem tudtuk leszúrni a kampókat vagy kifeszíteni a viharkötelet. Éjjel többször is megtapogattam a „falat”, hogy meg van-e még a külső sátor. Szerencsére semmi gond nem volt, ráadásul reggelre kicsit csillapodott is a szél, így aludni is tudtam.
Korai ébresztőt terveztünk, mert azt gondoltuk, hogy a gyönyörű naplemente után érdemes napkeltét is nézni. Azonban sajnos rosszul számítottuk ki a Nap útját, a hegy eltakarta a napkeltét. Így legalább hamar összepakoltunk, és már 7 előtt lent voltunk a faluban.
Csókakő egy olyan különleges falu, ahol augusztus 20-án, szombat reggel bolt van nyitva, de kocsma nem. Céges bélyegzőt azért így is kaptunk, valamint májkrémet és kakaót is, így teljesen elégedett voltam, a zárva tartó kocsma előtti padokon pedig kényelmesen megreggeliztünk.
Ezután jó hosszú aszfalt következett, de úgy vettük észre, ez reggel még kevésbé esik rosszul. Bodajkon megnéztük a Tófürdőt (szabadstrand a város közepén), nagyon hangulatos hely, szívesen megmártóztam volna.
Miután felkapaszkodtunk a sífelvonó mellett, némi szép kilátás után leereszkedtünk a Gaja szurdokba. Nagyon szép, családi kirándulásra kiépített hely, de sajnos a barlangot és az ősemberlábnyomot nem találtuk meg.
A víztározót megkerülő, hangulatos szőlőskert szakaszon Nóri kicsit előrement, míg mi szilváztunk. Ez egyáltalán nem volt gond, csak mi sem siettünk később se, és olyan sokáig nem értük utol, hogy elkezdtünk aggódni, hogy rosszul vett be egy kanyart. Végül szerencsére kiderült, hogy csak nem akart megvárni minket az árnyék nélküli szakaszon.
Tartottunk némi pihenőt a Becsali büfében, ahol egyesek már 2kor dalos kedvükben voltak, viszont a jégkrémkészlet sajnos kimerült...
A maradék 10 km-t meglehetősen hamar megtettük. Elismerésem annak, aki errefelé a jelzéseket felfestette. Idős tölgyesben nem nagy dolog jól kijelezni az utat (bár ez sem mindig sikerül), viszont legelőn... Ehhez képest egyszer sem mentünk félre, minden lehetséges kövön, hagyásfán jelzések vannak, és ha ez nincs, kis oszlopot raknak ki. Még a legnagyobb turistaközpontokban is ritkaság az ilyen!
Már 6 előtt elértük a Bakonykúti szélén lévő focipályát. Ez is „direkt” nekünk kitalált hely: padok, tűzrakóhely (külön bográcsozós és szalonnasütős kivitelben!), viszonylag sima terep, gondosan nyírt fű. Itt reméljük, sikerül bepótolni a tegnap kimaradt alvást.

Eszti

3 komment


2011.08.19. 22:43 vuk087

28. nap: Kőhányáspuszta – Csókakő: Lángol az égbolt napnyugtakor...

Reggel végül csak elfogyasztottuk a megmaradt mentolos pudingokat, összekészültünk és jó tempóban elindultunk Mindszentpuszta felé. Reggelizni a Csáki várban reggeliztünk. Magából a várból alig maradt valami, csak a várárok nyoma és némi falmaradvány.
Mindszentpusztáról meglepően hamar leértünk Gántra. Mivel a boltok délben bezártak, bementünk a Vértes Vendéglőbe (most Märy néni vendéglője), ahol az aksitöltés idején ettünk egy menüt meg ittunk egy kis jegeskávét. Kiadós adag volt, mire elfogyott, fel is töltődött a laptop akkumulátora. Miután kellemesen megebédeltünk az elegáns étteremben, az épülettel szemben levőnem ivóvíz feliratú pumpálós kútnál nekiálltunk kimosni a ruháinkat és még mi is lemosakodtunk, hajat mostunk. Mulatságos volt kicsit... Közben a bolt is kinyitott, úgyhogy sikeresen bevásároltunk a hétvégére.
Mivel túl sok időt töltöttünk el Gánton, gyors iramban indultunk tovább, de a látnivalókat így sem hagytuk ki: megnéztük Kápolnapuszta gondozott temetőjét, ami háborús emlékhely is, meg megpihentünk a Géza-pihenőnél. A térkép azt írta, hogy innen szép a kilátás, de csak a szomszéd hegy sötétzöld tömege látszott.
Ami menet közben elkeserítő volt, az a vadászat módja: fedett, hőszigetelt vadászlesektől 10-20 méterre etető (földre kiszórt kukorica a vaddisznónak)... Ez közönséges mészárlás, nem sport és hivatás...
Már a völgyből látszott, hogy szép naplementénk lesz, megszaporáztuk hát lépteinket és felrohantunk a várba. Gyorsan kiválasztottuk a megfelelő sátorhelyet aztán nekiálltunk gyönyörködni a napnyugtában. Egyszerűen fantasztikus volt! Mintha lángolt volna a felhők alja...
Nóri nagyon jól bírta a napot, kellemesen elfáradt, de közölte, hogy ő épp ezt a kellemes fáradtságot hiányolta eddig... Úgy tervezte, hogy Hévízig velünk jön, reméljük úgy is lesz!

Vuk

1 komment


2011.08.18. 23:33 vuk087

27. nap: Somlyóvár – Kőhányáspuszta

Reggelre nagyon jól sikerült kialudni magunkat, úgy látszik, eljutottunk arra a szintre, hogy nincs kényelmesebb fekhely az egyenes betonpadlónál. De tényleg: egyenesíti a hátat, nincsenek benne göröngyök, nem csúszunk éjjel lefelé. Hadidoki és mi is viszonylag gyorsan összepakoltunk, megreggeliztünk (mi előző este elkészített kását, mert valamiért azt hittük, hogy közelebb van Szárliget, és majd ott veszünk reggelire kenyeret). Jó iramban, és kellemesen elbeszélgetve haladtunk nagyrészt lefelé. A reggeli párában sajnos mindkettőnk cipője beázott. Esőben ázni sem kellemes, de ragyogó napsütésben...Na jó azért nem panaszkodom, nagyon jó időnk van.
A faluba beérve jól bevásároltunk, ebből jól be is tízóraiztunk, majd elbúcsúztunk Hadidokitól, és elindultunk a Vértes felé.
Ma is nagyon meleg volt, ezért hamar felvettül a rövidnadrágokat. Eddig mindig hosszúban túráztunk a szeder és a csalán miatt, de lassan kezdünk megbarátkozni a rövidnadrággal, sokkal kellemesebb viselet.
A tegnapinál sokkal változatosabb terepen is viszonylag jó iramban haladtunk, tettünk egy kisebb kitérőt Vitányvár felé. Ezt ugyan nem építik, de egész jó állapotban megmaradt, érdemes megnézni.
Várgesztes felett egy gyönyörű kilátópontnál ebédeltünk, majd leereszkedtünk a faluba. Nem pecsételtünk a kocsmában, gondoltuk, úgy is fölmegyünk a várhoz. Fel is mentünk, csak az sajnos zárva volt, nyitás szombaton. Józsi visszaszaladt a falu szélére a Nimród vendéglőbe pecsétért, szerencsére innen még nem volt messze.
Kőhányáspusztán újabb vállalkozó csatlakozott hozzánk, Nóri. Szegény, jó sokat várt ránk... Innen már csak a legközelebbi alkalmas szálláshelyig mentünk, itt rögtön nekiálltunk a tűzrakásnak.
Már régen kigondoltam, hogy lehetne főzni egy kis pudingot, nyilván az is elkészül a tábortűzön. Eddig azért nem volt, mert nem akartuk a kilós cukrot megvenni, de rájöttem, hogy a szőlőcukor is jó, vettem is kettőt, egy simát ehhez és egy mentolosat. Úgy emlékeztem, hogy a zöld a sima, ezért azt raktam bele. Sajnos a feliratot csak a folyamat végén olvastam el, sajnos a zöld mentolos volt...Érdekes íze lett így a pudingnak, felét meg is hagytuk reggelre, hátha úgy jobb kicsit. Na mindegy, legalább különleges kaja...

Eszti

1 komment


2011.08.17. 22:44 vuk087

26. nap: Pusztamarót – Somlyóvár: Egy nap falu nélkül

Direkt nem írtam, hogy település nélkül: Pusztamarót és Tornyópuszta elvileg lakott települések, puszták.
A reggel jól indult, sikerült hamar felkelni. Mivel vízvételi lehetőség egész nap nemigen volt, az összes palackunkat megtöltöttük vízzel, a zsák így kapásból 3 kilóval lett nehezebb. Szerencsére reggel még nem tűnt túl nehéznek, hamar felértünk a Gerecse-üdülőhöz. Érdekes, hogy mennyire nincs térerő errefele, és a forrás sem az igazi... Jó hogy nem számoltunk vele, gondban lennénk most...
A Bánya-hegyen ismét tartottunk egy kis pihit. A pecsételés mondjuk vicces volt: a pecséttartó dobozka közelébe fészkeltek a darazsak... Végül csípés nélkül megúsztuk.
Koldusszállásig ismét jó tempóban mentünk, bár egyre nyögvenyelősebben... Érezni a táska súlyát rendesen... Vértestolna közelében végül térerőt is találtunk, ahol sikerült végre feltölteni a tegnapi posztot.
Előtte és utána meg létramászás... Nagyzsákkal nem is olyan egyszerű mutatvány... Gondoltuk is, hogy biztos azért állították oda, mert kevesellették a szintemelkedést... Nem emlékszem pontosan, 6 vagy csak 4 létrán kellett átmászni, de egy idő után már annyira nem is érdekelt. Csak megállapítottuk, hogy már megint egy...
Koldusszállás után hamar felértünk a tornyópusztai műúthoz. Szerencsére véges hosszú volt, csak számunkra tűnt végtelennek...
De hogy valami jó is legyen a hosszú műút után, Somlyóvár felé az emelkedőn rengeteg életmentő szedret és somot ettünk. Még kevés az igazán bordó, finom szem, de ami volt, azt felkapkodtuk...
A Somlyó-csúcsról pedig fantasztikus panoráma nyílt minden irányba! El is felejtettem fényképezni, csak ültem és néztem... Vagy másfél órát lustultunk ott a réten, miközben telefonos interjút adtam a veszprém-megyei Napló riporterének.
Fél 8 fele lemásztunk a turistaházhoz. A tűzgyújtás már papír nélkül is sikerült, ha van száraz fű és rózsabokor-gallyak, akkor pillanatokon belül lángra lobban... Közben beállított Hadidoki is, meglepődtünk mikor felbukkant... Most itt a tábortűznél dumálgatunk és írom a posztot...

Vuk

1 komment


2011.08.17. 12:12 vuk087

25. nap: Dorog – Pusztamarót: Tűző nap sok szederrel

A tegnap esti nagy szél éjjelre meghozta az esőt is, de szerencsére reggelre el is állt. Így elég nyirkos, de biztató időben indultunk el Dezsővel (aki tegnap 9körül szerencsésen megérkezett a táborhelyünkhöz). A Nagy-Gete csúcsa sajnos messzebb volt, mint reméltem, de egész hamar felértünk, innen láttuk, hogy igazából körbe jó idő van, csak a hegy felett maradt meg a felhő/köd. Tokodon nagy nehezen, a 2. boltban sikerült beszerezni a szükséges kenyérmennyiséget (ez azért volt fontos, mert a legközelebbi bolt Szárligeten lesz, holnapután).
Tokod után újabb extra meredek caplatás következett. Az utat kissé benőtte a bozót, de ebbe az irányba egész könnyen el lehet találni. Nem úgy a másikból, itt tavaly legalább egy órát bolyongtunk, mire egy vízmosásban valahogy leértünk a faluba...De azóta volt egy jelzésfelújítás.
Felmásztunk a Hegyes-tetőre (egy héten belül már a 2.ra), ahonnan talán az utolsó szép kilátás nyílik a Dunára, és látni az esztergomi bazilikát. Itt pihentünk kicsit, aztán legelésző birkák között ereszkedtünk le a Tokodi pincékhez.
Pecsételtünk a Kavics-lak előtt. Itt egy kavicsművészettel foglalkozó bácsi lakik, aki az egész portáját kidíszítette különböző technikával készített kavicsművekkel, és a pecsétnek is stílusos kis ládikát csinált.
Egy újabb meredek hegyen (milyen meglepő) átkelve jutottunk el Mogyorósbányára.
Szerencsére addigra már jó meleg lett, izzadtunk rendesen. A faluban szerettük volna feltölteni a laptop akkumulátorát, de sajnos mindkét kocsma zárva volt.
Dezső közben úgy döntött, hogy elég volt neki ennyi a vándortúrás tapasztalatszerzésből egyenlőre, és inkább innen hazamegy. Nagyon sajnáljuk, hogy így alakult, de azért reméljük, hogy nem ment el a kedve végleg a nomád vándortábortól...
A faluban még kimostuk a ruháinkat, majd elindultunk a következő hegy felé. Itt jó nagy kerülőt tesz a kék a Jankovics-barlang felé. Nem sok kedvünk volt még több meredek emelkedőhöz, de azért felmásztunk oda is. Érdemes megnézni...
Péliföldszentkereszten Szötske beszervezettt nekünk egy fürdési lehetőséget a Szaléziaknál. A szépen felújított rendház zarándokoknak berendezett szobájában jó meleg vízzel lezuhanyozhattunk, nagyot pihentünk és akkukat töltöttünk. Még egyszer köszönjük szépen! Közben megnéztük a templomot és kiolvastuk a kiadványaikat. A templomban egy Szent Kereszt ereklyét őriznek (a kereszt egy kis szilánkja gyönyörű ereklyetartóban, a szilánk egyébként nem látszik). Én ezt hívő létemre meglehetősen szkeptikusan fogadtam, főleg, hogy a darab a 18.században került elő, de rájöttem, hogy így is ugyanúgy betölti a faladatát...
Nagy adag pihi után, kicsit megkésve indultunk el Pusztamarót felé. Mivel ezt a szakaszt nemrégen jártuk be, tudtuk, hogy nagyon kellemetlen, meredek, szederindás részre kell számítani. Szerencsére nem volt olyan vészes, mint amire emlékeztünk, ráadásul az indákon finom szeder is terem...(ez kissé lassította is a haladást).
Alaposan kifáradva érkeztünk meg a célba, azonnal nekiálltunk fát gyűjteni, mielőtt besötétedett volna. A sátrat egy esőbeállóban állítottuk fel (sátor nélkül akartunk aludni, de túl nagy a vadjárás). Még most is mindenfelől fura zajok jönnek, de azt hiszem, azért nem lesz gond az elalvással.

 Eszti

Szólj hozzá!


2011.08.15. 22:36 vuk087

24. nap: Piliscsaba – Dorog

Reggel viszonylag időben sikerült kelni, majd berobogtunk Piliscsabára reggelizni. A vasútállomás előtt van zöldséges (finom, kemény paradicsom), hentesárubolt (finom zsír), rendes élelmiszerbolt (minőségi kenyér és lekvár), ahol automatából finom termelői tejet lehet kapni... Szóval nagyon bekajáltunk, alig bírtunk felkelni a padról... Végül csak felkeltünk és Piliscsévig csak azért álltunk meg, hogy a hosszúnadrágot rövidre cseréljük.
Piliscsév és Klastrompuszta közt elég érdekes út volt: az ösvény eleinte szó szerint egy vízfolyásban vezetett (vagy a vízfolyás találta meg magának az ösvényt?), majd pedig virágzó aranyvessző-táblák mellett. Nem volt túl kellemes, főleg, hogy allergiás vagyok...
Klastrompuszta viszont nagyon szimpatikus hely volt: viszonylag rendezett a pálos kolostor romja (láttuk már többször is, de akkor is meglepő, milyen kicsi), találtunk egy működő kékkutat is, ahol jól lemosakodtunk...
Kesztölc környéke megintcsak megér egy misét: a falu felett elterülő szép és szederben gazdag rét, a Kétágú-hegy sziklás-erdős oldala és a panoráma Kesztölcre, Dorogra, a Getére, kicsit a Dunára is... Szép volt!
Kesztölcön már-már kötelező jelleggel (vagy már hagyományból?) megálltunk a Hársfa kocsmánál, majd robogtunk tovább Dorogra. Ez a szakasz sosem tetszett nekem: jellegtelen akácos erdő, homokos talaj...
Dorogon a pecsét a vasútállomásos van. Mivel a jegypénztár zárva volt, a forgalmi irodából kértünk pecsétet. A helyi forgalmista még nem volt ott, csak egy esztergomi nő, Eszti meg nem vasúti bélyegzőt, hanem OKT bélyegzőt kért. Erre a hölgy reakciója: itt olyan nincs, már csak azért sem, mert Esztergomban sincs olyan... Végül csak megérkezett a helyi ember és kaptam is tőle pecsétet.
Feltankoltunk fejenként 3 liter vizet a temetőben és úgy indultunk neki a Getének. Meglepően hamar, kevesebb mint másfél óra alatt felértünk Csolnok felett levő szálláshelyünkre.
Ma fog érkezni hozzánk egy új csapattag, Dr. Fábián Dezső, aki a tervek szerint péntekig velünk túrázik, és mivelhogy ő kezdő vándortáborozó, majd igyekszünk beavatni a műhelytitkokba:) Úgy volt, hogy 5-kor találkozunk Dorogon, de végül csak egy későbbi vonatot kapott el, így most a sötétben caplat fel táborhelyünk felé. Most még tábortűzzel várjuk, de ha tovább erősödik a szél, könnyen lehet, hogy el kell oltanunk...
Egyébként csodaszép sárgás-vöröses színű a hold...

Vuk

Szólj hozzá!


2011.08.14. 21:53 vuk087

23. nap: Virágos-nyereg – Piliscsaba

Két fárasztó, sietős nap után a reggeli kelés nagyon nehezen ment. Hamar szedni akartuk a sátorfánkat, mert ugyan eléggé takarásban voltunk, mégis közel egy viszonylag forgalmas földúthoz és a büféhez. A fél 6-os kelésből mégis 7-es lett, de ezután siettünk a reggelizőhegyre, a Hármashatár-hegyre.
A vizünk sajnos előző este szinte teljesen elfogyott főzésre és a parázs eloltására, és még itt sem tudtunk venni, ezért majdnem Fenyőgyöngyéig kellett menni. Itt a hosszúnadrágjainkat is kimostuk (ehhez úgy tűnik, a legjobb helyeket találjuk meg, a következő ilyen akció alighanem Hévízen lesz).
A Budai-hegységi szakasz egyébként véletlenül került vasárnapra, nem örültünk neki, de így jött ki. Nagyon szokatlan, hogy eddig napi néhány túrázóval találkoztunk, ma meg hirtelen tömegesen jönnek a kiránduló családok, sétálgató nyugdíjasok...
Ezenkívül az is fura, hogy kb. egy órányira voltunk a kolitól, és nagyon ismert helyeken jártunk, miközben már szinte teljesen leszoktunk a civilizációról (a koli egyébként nem gyakorolt túl nagy vonzást: a szobánkat nyárra másnak adják ki, a cuccaink egy szekrénybe vannak zárva, ahonnan egy nap lesz előszedni őket).
A kék jelzés a Budai-hegyekben hatalmas kacsákat tesz. Nem egészen értjük, miért, hiszen eddig a legfelkapottabb helyeken (Mátra, Bükk) éppen csak átvágott. Aki tudja, miért van ez, megoszthatná velünk is.
Néhány szép Budapestre nyíló kilátás után értük el Hűvösvölgyet. Itt úgy döntöttük, hogy alaposan megünnepeljük egy extra méretű pizzával és jégkrémmel, hogy átértünk a másik OKT atlaszra.
Alaposan jóllakva, és mint kiderül, túl kevés vízzel indultunk tovább. Meglehetősen elálmosodva másztunk fel a Máriaremetei templomhoz (szokatlan ennyi városban mászkálás), majd tovább Zsíroshegy felé.
A Mufflonitató nevű, hangulatos erdei kocsma tulajdonosaival a Sárga70 szervezése alatt már összebarátkoztunk (már 2x is itt voltunk pontőrök). Itt megtöltöttük az összes palackunkat, így jó nagy plusz teherrel másztunk fel a Szénásokra. A gyönyörű dolomit sziklagyepekről szép körpanoráma nyílik, érdemes megnézni.
A Szénások és Piliscsaba között találtunk egy ideálisnak tűnő, puha farakodó helyet. Reméljük, a faforgács is van olyan kényelmes, mint a szénaágy.

Eszti

Szólj hozzá!


2011.08.13. 22:49 vuk087

22. nap: Dobogókő – Virágos-nyereg: A fele már megvan!

Jó későn és bőséges reggelivel a hasunkban indultunk Dobogókőről lefelé Pilisszentkeresztre. Mivel szép idő volt, itt ruhamosó bemutatót tartottunk Sárinak, majd rábeszéltük, hogy jöjjön velünk a Bécsi útig, akkor nem kell fizetnie a buszért, mert ott már BKV jár.
Jó iramban mentünk, most frissek voltunk és Sári jó tempója is ösztönzött minket. A szurdok most is jól nézett ki, nekem legalábbis nagyon tetszett. Az már kevésbé, hogy szemben velünk teljesítménytúrázók kezdtek rohanni... Kicsit később találkoztunk két ilyen túrázóval, akik letértek a szalagozásról, ami a lódarázsfészket kerüli ki, ráadásul egyikük pont oda akasztotta övtáskáját és tartott bokorszünetet... Kértek tőlünk poncsót és abba bújva + egy parázsló ágat maga előtt tartva sikerült visszaszerezni az övtáskát. Mi meg közbe nagyot derültünk az akción és kérésre próbáltam fotókat is csinálni...
Ezután már csak a Szentkútnál, egy-két szederbokornál, egy-két kilátópontnál és egy vadkörtefánál álltunk meg pihenni, majd felkapaszkodtunk a Kevély-nyeregbe. Itt rendeztünk egy kis pikniket, leheveredtünk a fűbe, ebédeltünk, végül feltöltöttem a tegnapi bejegyzést. Érdekes, hogy pont Dobogókőn nemigen volt térerő...
Sáritól a Bécsi úti buszmegállóban búcsúztunk el, sajnos nem tudott továbbjönni velünk, pedig tényleg jó volt vele menni, vidám nap volt, jól elbeszélgettünk.
A Rozália-téglagyártól az első néhány km eddigi utunk legvisszataszítóbb szakasza volt: tele volt szeméttel az egész erdő, ami ráadásul inkább csak fiatal fákból áll és az út ebben kacsázik össze-vissza. A Csúcs-hegy térsége már szép volt, kár, hogy a szép kilátásba belelógott a távvezeték. Hiába, ez már Budapest...
Ennek hátrányát egyébként más formában is éreztük: sehol sem féltünk úgy sátrat verni és főzőcskézni, mint a Virágos-nyeregben. Vízért pedig kb. egy km-t kocogtam lefele a K+ jelzésen, mert a büfé nem volt nyitva, a büfésnéni meg nem túl kedvesen közölte velünk, hogy nem tud nekünk vizet adni.
Holnap megyünk keresztül a Budai-hegységen, aki szeretne, itt könnyen tud hozzánk csatlakozni!

Vuk

3 komment