HTML

Két vándor

Ez a blog elsősorban a vándortáborozásról szól. Szeretnénk segítséget, jó tanácsokat adni a kezdő túrázóknak, leírjuk az általunk bejárt túra látnivalóit, tapasztalatait, sztorijait.

Új blogunk:

Két vándor

 

Geotúrák a Bakonyban és túrák máshol

 

2011.07.26. 23:47 vuk087

4. nap: Minden jó, ha a vége jó & tűzgyújtás nedves fával

 

  1. nap: Regéc – Gibárt

 

Pocsékul kezdődött a nap: reggel ugyan sikerült tisztálkodnunk, felvettük az utolsó tiszta ruháinkat és vártuk Szöcskét, aki a nap egy részén velünk jött. Amíg vártunk, megnéztük gyorsan a várat, ahol épp ásatások folynak: régészeti tábor keretében tárják fel most épp a palotaszárnyat.

Így aztán elég későn, fél 9 tájban sikerült csak elindulni az időközben eleredt, majd szakadó esőben. Maratoni távot tettünk meg a vállpihi nélkül (ekkor szoktuk lerakni a hátizsákokat, hogy kicsit pihentessük és átmozgassuk a vállunkat): Regéctől Arkáig mentünk megállás nélkül. Ez kb. 10 km-t jelentett zuhogó, néha alábbhagyó esőben, sokszor magas fűben (ami miatt felülről ázik a bakancs), sok patakátkeléssel tarkítva, így aztán nem csoda, ha most már nem csak Eszti cipője, de az enyém is alaposan beázott – és nekem a poncsóm is csak elvben vízhatlan :-S

Arkán a faluháza fedett kocsibejárójában pihentünk, kifacsartuk a zoknikat, aztán az alábbhagyó esőben mentünk át Boldogkőváraljára. Itt a kocsmában hagytuk a táskát, itt sikerült a telefonokat is feltölteni, majd felmentünk a várba. Szép kilátás volt a falura és a hegyek felett sötétlő felhőkre...

A vár alatt búcsúztunk el Szöcskétől – köszönet Neki, hogy eljött, végigjött velünk az esőben és különböző sztorijaival feldobta a hangulatunkat.

Ja, azt mondtam már, hogy Boldogkőváralján elállt az eső? Még a nap is kisütött, így Hernádcécén át Gibártig kellően tempósan tudtunk menni. Gibárton az erőműnél pecsételtünk, majd a híd közelében, egy focipálya és pihenőhely mellett vertünk sátrat. Ma végre sikerült tábortűzön főznünk, ennek örömére – és hogy túlvagyunk a Zemplénen - kiadós kolbászosrizst főztünk.

Mivel valamennyi eső itt is eshetett, még nyirkos volt a fa, nehéz volt meggyújtani. Végül rájöttünk a megoldásra: egy borsónyi zsírt szétkentünk a papíron, így könnyebb volt meggyújtani a papírt is és nagyobb lánggal égett. Ezt megismételve a fa is megszáradt és lángra kapott és kezdődhetett a főzés!

Eszti ma már jobban bírta a gyaloglást, a talpán levő sebre leukoplasztot ragasztottunk és így már rá bírt állni rendesen a lábára és a sebe sem lett csúnyább.

Most tele pocival és száradó ruhákkal egész optimistán tekintünk a jövőbe, és bújunk a hálózsákba, mert reggel 5-kor fogunk kelni, hogy behozzuk a lemaradást. Ráadásul a Cserehátban nem sok jelzés van, de reméljük eltalálunk mindenhova...

Vuk

 

Ui.: Az utolsó 3 naphoz most sikerült a képeket is feltölteni és a tegnapi napot is ma este publikáltuk.  Ha valami miatt nem jelenik meg időben a napi poszt, ne aggódjatok, amint lesz térerő és áram az aksikban, abban a pillanatban felrakjuk! Szóval nincs semmi bajunk, nem adtuk fel, nem ettek meg gonosz bennszülöttek (by Eszti) :) De olvassatok és kommenteljetek szorgosan!

9 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://ketvandor.blog.hu/api/trackback/id/tr193102847

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

biciklis 2011.07.27. 09:54:57

Örülök,hogy megvagytok,és nem "ettek meg a bennszülöttek ".

Jozsibacsi 2011.07.27. 15:04:43

Kedves Eszti es Vuk!

A labakra nagyon vigyazni!! Allando szelloztetes, szaritas, szaraz zokni, szarvasfaggyuzas! Minden ezen all vagy bukik. Ejszakara a nedves labbeliket ujsagpapirral kitomni! Tartsatok mindenaron melegen magatokat. Aug-3-an indulok Josvaforol szembe veletek. Sajna pont elkeruljuk egymast. Majd Bp. kornyeken beszallok egy napra. Udv: Jozsibacsi

nyugis kocsis 2011.07.27. 22:27:35

@biciklis: Valami tévedés van a dologban,a "bennszülöttes"-nek mondott rész most következik,de egyáltalán nincs mitől félni!Én tavaly jártam be egyedül és semmi gond nem volt,de elég ha Vuk és Eszti elolvassa az alig pár napja a pecsételőhelyek fórumára beíró Zomber írásait,azok is ezt támasztják alá.Hajrá fiatalok!

Inkább a jelzések ritkásak errefelé,viszont a sorrend:Fancsal-dombhát-Baktakék-dombhát-Abaújszolnok-dombhát...és így tovább,szóval a már említett templomtornyos navigáció is segíthet!

nyugis kocsis 2011.07.27. 22:28:27

@nyugis kocsis: ja,Hobo Bobo voltam,de itt megmaradt ez a régen használt hülye nickem!:-))

biciklis 2011.07.28. 14:53:14

@nyugis kocsis: Köszönöm szépen a megnyugtatást.Nagyon kedves tőled.
De nekem "hivatalból "szabad aggódnom. Bár,tényleg őszintén remélem,hogy feleslegesen.

nyugis kocsis 2011.07.28. 19:33:01

Miért nem látszik az 5. hsz,amely biciklisé?

nyugis kocsis 2011.07.28. 19:34:00

Na most már látszik.:-) ezért írtam be,mert gondoltam hogy ezután kiadja a "gép".:-)