Nem indult jól ez a reggel sem: elpakoltuk a csuromvizes sátrat, szinte rögtön elkezdett csöpörészni az eső. Bélapátfalván feltöltöttük a készleteinket, megreggeliztünk, majd a falun túl megnéztük a román kori apátságot. Ezután jó adag jelzéskereséssel tarkított eső jött, ami miatt megint sikerült jól kiborulnom...

Borzalmas ez a idő! Most már nagyon lehetne jobb, mert egyszerűen idegileg készít ki, hogy állandóan hallgatjuk az előrejelzést, reménykedünk, de semmit sem javul az idő. Elvileg NYÁR van, nem? Vagy elnéztük a naptárat? Mert szerintem ez még egy csapadékos novembertől is sok lenne...

Az egyre erősebben csöpögő esőben megnéztük a Gilitka-kápolnát. Azért lassan kezdett javulni az idő, mire a Szarvaskő fölötti sziklákhoz értünk, már sütött a nap. Hála a jó utaknak, még a cipőm sem ázott be, a lábam hetek óta gyógyul. A kéktúra egyik legszebb kilátásában elgyönyörködtünk egy darabig, aztán felmásztunk a Vár-hegyre.

Szarvaskőn sajnos be kellett szereznünk egy új félliteres üveget, mert a régit fennhagytuk a sziklán. Elnézést kérünk, nem akartunk szemetelni.

Innentől ragyogó napsütésben, nagyon kellemes melegben és jó tempóban haladtunk. Elkezdtem reménykedni, hogy most már ilyen marad pár napig, így jó lesz felmászni a Kékesre, este tüzet rakunk és lencsét főzünk, stb. Ez a lelkes állapot kb. 2-3 óráig tartott összesen, majd jött egy újabb zuhé. Beálltunk kicsit egy fa alá, hátha hamar elmegy, de meguntuk és elindultunk. Rozsnokpusztán mintha elállt volna, nekiálltunk kajálni, de ő meg esni, így most már a táska belseje is nedves :( Ezek és az ezt követő sártaposás után megmaradt erőmet pedig a böglyök elleni csapkodásra fordíthattam. Itt sem voltam túl lelkes.

A Sirok fölötti hegyeket ismét szép időben értük el. Fölmásztunk a várba. Most csak a felső vár látogatható, az alsót építgetik, de a biztonsági őr szerint csak olyan magyar módra: egyszer építőanyag hiányában állnak, néha valami rejtélyes okból visszabontanak kicsit, az EU-s pénz meg elveszett valahogy útközben.

Úgy gondoltuk, most már vagyunk olyan ügyesek, hogy tudunk vizes fából, néhány órával az eső után is tüzet rakni. Többszöri próbálkozás után végül sikerült is, csak elkezdett szemerkélni az eső. Behordtuk a cuccokat a sátorba (a tegnapi hibából okulva ma már elég hamar fölállítottuk), de úgy gondoltuk, ebben a kis esőben még fenn tudjuk tartani a tüzet. El is kezdtem hagymát pirítani, de egyre jobban szakadt, míg végül megfutamodtunk, és bemenekültünk a sátorba. A hagyma így a kását ízesítette...

Eszti