HTML

Két vándor

Ez a blog elsősorban a vándortáborozásról szól. Szeretnénk segítséget, jó tanácsokat adni a kezdő túrázóknak, leírjuk az általunk bejárt túra látnivalóit, tapasztalatait, sztorijait.

Új blogunk:

Két vándor

 

Geotúrák a Bakonyban és túrák máshol

 

2011.08.13. 15:47 vuk087

21. nap: Hegyes-tető – Dobogókő

Tegnap este is gyönyörű kilátásokat néztünk a toronyból (kivilágított Dunakanyar), de még ez is semmi volt ahhoz képest, amiben reggel volt részünk. 5órás ébresztő volt a hosszú távra és a durva szintre (1200m) való tekintettel, így pont jól végignézhettük, ahogy felkel a Nap a Naszály mögött és bevilágítja a tájat.
Ezzel együtt is hamar összekészültünk, mivel még a sátrat se kellett összerakni, így már 7-re lerobogtunk Nagymarosra. A következő komp viszont csak 8kor indult, így nagyon kényelmesen reggelizhettünk meg (főleg, ha nem lett volna olyan hideg). Így reggel 8kor felszálltunk az egyetlen közlekedési eszközre, amit igénybe veszünk a túra során, és diadalmasan átszeltük a Dunát!
Az „óperenciás tengeren” átjutva már csak az „üveghegyre” kellett felmászni, így elindultunk a vár felé, jó meredek kaptatón. Azért már érezzük a 20 túranap hatását, elég jó iramban másztunk felfelé. A várra sajnos nem lett volna elég időnk, így azt kihagytuk.
A Nagy-Villámi turistaházban (ami most egy puccos étterem), nem találtuk meg a pecsétet, de némi bekiabálás után azért kiadták így hajnali 10 körül...A további meredek felkapaszkodás közben megálltunk pár szép kilátóhelyet nézni. A levegő sajnos ma már nem olyan tiszta, mint volt 3 napig, és felhős is az ég, de így is szép kilátásaink voltak.
Útközben találkoztunk 2 olvasónkkal. Nagyon furcsa, hogy megismernek az emberek...de azért igen jól esik!
Az eső is megijesztett minket kicsit, pedig csak csöpörészett. De felhúztuk az esővédő huzatot, és mindjárt abba is hagyta. Az elterelt jelzésen másztunk fölfele Dobogókőre. Meglepő, de a hazai természetjárás központjától pár km-re olyan ritkák voltak a jelzések, hogy Józsi visszafutott, hogy biztos jó irányba jövünk-e.
6körül értünk Dobogóköre, itt pecsételés és panorámanézés után már meg is érkeztek a vendéglátóink: Józsi ismerőse, Csere Sára, és a testvére, Kata. Jó adag lecsó, beszélgetés és képnézegetés után későn és fáradtan bújunk be a puha ágyba...

Eszti

1 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://ketvandor.blog.hu/api/trackback/id/tr493151069

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

biciklis 2011.08.13. 22:46:47

Aztán az üveghegyen is túl,ott ahol a kurta farkú malac túr... :)
Örülök,hogy közeledtek.
Már számolom a napokat...