Úgy volt, hogy a mai nap egyfajta pihenőnap lesz: Aggtelektől a Pálma-forrásig pont kiadja a napi távot, még szint is kevés van benne... Hát nem jött össze.

Ott kezdődött, hogy reggelre nem száradtak meg a tegnap este kimosott ruhák. Hidegek voltak, nedvesek, némelyikből csavarni lehetett a vizet... Végül kértünk hajszárítót és azzal előmelegítettünk egy zoknit, így indultunk el. Mivel száraz pólónk nem volt, a vékony polárban indultunk.

Aztán: reggel arra keltünk, hogy esik. Eszti már reggel nagyon kiborult (már megint esik, egész nyáron esni fog, nincs száraz ruhánk, stb.) és ez az út során még párszor újrakezdődött a nedves fűvel, továbbra is szemerkélő, néha jobban megeredő esővel, jelzéskereséssel, aszfaltúton lábgörcsöléssel súlyosbítva... Szóval lelkileg teljesen kikészült a nap végére, szerinte ez rémrossz nap volt.

Ja és a háziak reggel elmentek boltba kocsival, mire visszajöttek, már csak 10-kor tudtunk elindulni. Zádorfalváig szép erdőben mentünk, amit annyira össze-vissza szabdaltak az erdészeti utak, hogy csak minden második-harmadik útra jutott jelzés... Szerencsére elég sűrűn voltak, így nem volt nehéz megtalálni a helyes utat. Végigmenni rajta már nem volt olyan egyszerű... Sár (hígabb fajta), pocsolya, erdőirtások nyomán felnövő magas fű és gaz (ami most csurom víz volt), a réteken meg ragadós sár (ami tízkilós tömbökben ragad a bakancsra) nehezítette az előrehaladást.

Zádorfalván pecsételés és ebéd után már mentünk is tovább Gömörszőlősre, természetesen esőben (amíg ebédeltünk, addig nem esett). Javarészt réteken át vezetett az út, jelzés nem nagyon volt, de nem is kellett, térkép alapján könnyen lehetett menni, illetve egy-két kényes helyre kiraktak azért egy táblát. Gömörszőlősön megnéztük a néprajzi gyűjteményt, pecsételtünk és mivel kissé le voltunk maradva, mentünk is tovább Kelemérre. Ez 2 km aszfaltot jelent + a pecsételőhelyre tett kitérő. Sietnünk kellett volna, mert meg akartuk nézni a Mohos Házat és a gondnok már több mint egy órája várt ránk... Nem sikerült. Az eső ugyan már nem esett, de az aszfalton előbb Eszti lába kezdett görcsölni, majd az enyém is nekiállt rosszalkodni... A puha erdei utak után ez borzasztóan kemény felület: elkezd rajta görcsölni az ember talpa, fájni a bokája, térde, mindez különböző sorrendben vagy néha egyszerre is.

Végül csak megérkeztünk, Szilágy János (Aggteleki NP munkatársa, a ház gondnoka) már türelmetlenül várt minket, de mikor ledobtuk magunkat a lépcsőre és elmeséltünk neki a napot (és az elmúlt napokat), megértette a problémánkat. Először kitalálta, hogy aludjunk nála Putnokon, de gyalog az messzinek tűnt már (főleg, hogy este 7 volt, mire megnéztük a kiállítást), autóval meg nem vitetjük magunkat. Végül felajánlotta, hogy aludjunk itt, a Mohos Házban, amit végül köszönettel elfogadtunk. Ezúton is köszönjük még egyszer, nagyon nagy segítség volt!

Volt száraz fa, lehetett tüzet gyújtani, de mivel akkor kezdett rá megint az eső, ezért inkább a kandallóba gyújtottunk be. Most azon készül a sárgaborsó-főzelék és a ruháink is rohamosan száradnak... Holnapra lesznek tiszta és száraz ruháink végre!

Összességében véve szerintem nem volt nagyon gáz a mai nap, a szállás meg maga a paradicsom! Hátránya azonban, hogy holnap többet kell menni...

Vuk