Hosszú, fárasztó és nedves napunk volt. Még tegnap este esett az eső, a sátrat vizesen csomagoltuk el reggel. Aztán kezdődött is a menet a nedves, esőtől csöpögő fűben, bozótban, erdőben. A jelzésekre nagyon oda kellett figyelni, ha kicsit is bíztunk a jó útban, máris kavarás lett a dologból...

Vágáshuta a legszebb falu, amit eddig láttunk: mindenhol virágok, faragott szobrok és padok, régi házak...

A kocsmárostól kaptunk egy meleg, kakaó szerű italt.

A Bányi-nyeregig nedves, de jó utunk volt. Útközben találtunk maximális térerőt, itt felraktuk az előző napi posztot, és a képeket is gyorsan sikerült feltölteni. Pecsételés után elő kellett venni az esőkabátot, de hamar le is vettük. Megvolt az első nagy futásom is: elfelejtetem 2x pecsételni a Bányi-nyeregnél (ez a 27-es számú túra vége és a 26-os eleje, ezért mindkét helyre kell pecsét), ezért vissza kellett futnom legalább 1km-t.

Az út menti pocsolyákban rengeteg béka úszkált, Eszti szerint sárgahasú unka.

Innentől kezdve végig voltak kisebb-nagyobb kavarásaink, melynek oka többek közt a ritka jelzés volt. Mint már írtam, a jelzések maximális odafigyelést követelnek...

Végül csak elértünk Makkoshotykára, ahol megnéztük a vadászati gyűjteményt. Szegény bácsi eléggé megöregedett, mióta utoljára láttuk (4 éve), de még mindig lelkesen mutogatta a trófeáit. A kép sajnos nem a legjobbra sikerült, borzalmasak voltak a fényviszonyok.

A falu után nagyon botrányosak a jelzések, végül kerestünk egy alkalmas sátorhelyet és ledőltünk. Sajnos tüzet most nem tudtunk rakni, így a vacsi hagymás-szalonnás dara volt.

Vuk