HTML

Két vándor

Ez a blog elsősorban a vándortáborozásról szól. Szeretnénk segítséget, jó tanácsokat adni a kezdő túrázóknak, leírjuk az általunk bejárt túra látnivalóit, tapasztalatait, sztorijait.

Új blogunk:

Két vándor

 

Geotúrák a Bakonyban és túrák máshol

 

2011.08.21. 06:29 vuk087

29. nap: Csókakő – Bakonykúti: Végre Bakony!

Az éjjel sajnos nem aludtunk a legjobban. Nagyon erős szél fújt, mozgatta rendesen a sátrat, ami nem a legmegnyugtatóbb, mivel a várban nyilván nem tudtuk leszúrni a kampókat vagy kifeszíteni a viharkötelet. Éjjel többször is megtapogattam a „falat”, hogy meg van-e még a külső sátor. Szerencsére semmi gond nem volt, ráadásul reggelre kicsit csillapodott is a szél, így aludni is tudtam.
Korai ébresztőt terveztünk, mert azt gondoltuk, hogy a gyönyörű naplemente után érdemes napkeltét is nézni. Azonban sajnos rosszul számítottuk ki a Nap útját, a hegy eltakarta a napkeltét. Így legalább hamar összepakoltunk, és már 7 előtt lent voltunk a faluban.
Csókakő egy olyan különleges falu, ahol augusztus 20-án, szombat reggel bolt van nyitva, de kocsma nem. Céges bélyegzőt azért így is kaptunk, valamint májkrémet és kakaót is, így teljesen elégedett voltam, a zárva tartó kocsma előtti padokon pedig kényelmesen megreggeliztünk.
Ezután jó hosszú aszfalt következett, de úgy vettük észre, ez reggel még kevésbé esik rosszul. Bodajkon megnéztük a Tófürdőt (szabadstrand a város közepén), nagyon hangulatos hely, szívesen megmártóztam volna.
Miután felkapaszkodtunk a sífelvonó mellett, némi szép kilátás után leereszkedtünk a Gaja szurdokba. Nagyon szép, családi kirándulásra kiépített hely, de sajnos a barlangot és az ősemberlábnyomot nem találtuk meg.
A víztározót megkerülő, hangulatos szőlőskert szakaszon Nóri kicsit előrement, míg mi szilváztunk. Ez egyáltalán nem volt gond, csak mi sem siettünk később se, és olyan sokáig nem értük utol, hogy elkezdtünk aggódni, hogy rosszul vett be egy kanyart. Végül szerencsére kiderült, hogy csak nem akart megvárni minket az árnyék nélküli szakaszon.
Tartottunk némi pihenőt a Becsali büfében, ahol egyesek már 2kor dalos kedvükben voltak, viszont a jégkrémkészlet sajnos kimerült...
A maradék 10 km-t meglehetősen hamar megtettük. Elismerésem annak, aki errefelé a jelzéseket felfestette. Idős tölgyesben nem nagy dolog jól kijelezni az utat (bár ez sem mindig sikerül), viszont legelőn... Ehhez képest egyszer sem mentünk félre, minden lehetséges kövön, hagyásfán jelzések vannak, és ha ez nincs, kis oszlopot raknak ki. Még a legnagyobb turistaközpontokban is ritkaság az ilyen!
Már 6 előtt elértük a Bakonykúti szélén lévő focipályát. Ez is „direkt” nekünk kitalált hely: padok, tűzrakóhely (külön bográcsozós és szalonnasütős kivitelben!), viszonylag sima terep, gondosan nyírt fű. Itt reméljük, sikerül bepótolni a tegnap kimaradt alvást.

Eszti

3 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://ketvandor.blog.hu/api/trackback/id/tr393168041

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

samgorja 2011.08.21. 09:21:53

Sziasztok! Késő éjszakáig vártam az újabb posztot. Remélem ma este már tudtok aludni! Vuk, írtam email-t, fontos infókkal! Olvassátok el! Hajrá, kitartás! Szép időt!
dalos, Sárvár

biciklis 2011.08.21. 14:58:48

De jó,hogy végre "hazai" tájakon jártok.
Még 2 nap,és találkozunk Németbányán.

hadidoki 2011.08.21. 18:03:59

Örülök, hogy jó időben, jó hangulatban haladtok! Sok szép élményt kívánok!
Figyellek ám titeket! Hadidoki
ui. Nagyon szép volt a Zuppa-tető, amit ajánlottatok! Köszi!
süti beállítások módosítása