HTML

Két vándor

Ez a blog elsősorban a vándortáborozásról szól. Szeretnénk segítséget, jó tanácsokat adni a kezdő túrázóknak, leírjuk az általunk bejárt túra látnivalóit, tapasztalatait, sztorijait.

Új blogunk:

Két vándor

 

Geotúrák a Bakonyban és túrák máshol

 

2011.08.23. 22:34 vuk087

32. nap: Kőris-hegy – Városlőd: Hazai vizeken

Szokatlanul meleg volt éjszaka, de azért jól aludtunk a kilátó első emeletén. Most 5-kor keltünk (hogy Eszti anyukájával és nagymamájával időben tudjunk találkozni Németbányán), de a korai ébredés most nem eredményezett szép napkeltét.
A Kőris-hegyről pillanatokon belül leértünk Bakonybélbe, sokkal lankásabb volt az út, mint amire számítottam, ezért még a térdem sem fájdult meg. A faluban pecsételtünk, kávéztunk, aztán robogtunk tovább Németbánya felé. Nagyon sokáig erdei aszfaltúton mentünk igazi bakonyi erdőségben, mely sűrű volt és leginkább bükkből állt.

Meglepődtünk, hogy előbb értünk oda, mint a busz (mert fél órát késett), és utána is nehezünkre esett elindulni: alkalmi csapattársainkkal való találkozás, beszélgetés, örülés és ölelgetések után azért csak továbbmentünk a hajdani erdei kisvasút nyomvonalát követve. Ja és előtte még beugrottam a Tarkaboci Portára és a kedves tulajnak leadtam a fél kiló tűzkövet, amit olyan régen ígértem meg neki, hogy már szinte el is felejtette. Kaptam cserébe hideg vizet és finom körtét, ami sokkal jobban esett, mint a kő cipelése:) Azért ekkora táskánál már minden gramm számít...
Sokáig mentünk a hajdani kisvasút töltésén. Nagyon látványos útvonal volt, hiszen a vasút nyomvonala teljesen ép volt, sima és jó minőségű utat képezve a rengetegben.
Azért egy kis gubanc itt is adódott: a kék a térképen jelzett útvonalon haladt, és ott is tért le a vasút nyomvonaláról. A letérés előtt azonban a lelkes jelzésfestők felfestettek egy rövidítést, kék és kék+ jelzéssel is ellátva (ami egyébként később ágazik le a kékről – ott, ahol a térkép is jelzi). Ily módon létrejött egy kék körút, és az a faramuci helyzet állt elő, hogy a kéket követve visszatértünk oda, ahova elindultunk. Szerencsére azonban hamar megtaláltuk a helyes utat: az egyik kék+ jelzéssel ellátott fa takarta a kék jelzéssel ellátottat. Szóval mi sem figyeltünk eléggé, de a jelzésfestő is trehány, figyelmetlen munkát végzett.
Ezután Hölgykő várát szerettük volna megnézni. Régen egész jó út vezetett oda, kék rom jelzéssel ellátva és a vár is jól bejárható volt. Most nem láttunk sehol jelzést, csak közvetlenül a vár előtt találtam egyet (odáig térkép alapján és emlékezetből találtam el) és a várból sem sok látszott, úgy benőtte a fiatalos. Mintha teljesen megfeledkeztek volna a helyről...
Kísérőink ekkor már elég nehezen mentek, a csehbányai aszfalt az én lábamnak sem tett jót, szinte gyök2-vel haladtunk a kempingig.
Honlapjuk alapján az Iglauer Parkot egy menő helynek képzeltem el. Ehhez képest elég sok negatívumot fel tudok sorolni most így hirtelen: a kinti padok és a beton elég hevenyészve és trehány módon lettek elkészítve, a padok és asztalok is erősen billegnek. Nincs egy rendes sátorhely, ami egyenes placc van, az pár méterre a vasúti sínektől... A kemping területe keresztülvág egy utcát, emiatt bár van rajta kapu, elég nagy az átmenő forgalom... Szóval az ittalvás vicces lesz...
Itt kaptuk meg az otthoni ellátmányt is: akkora kajahalom lepte be az asztalt hirtelen, még Nórinak is jutott belőle rendesen, sőt, még a táskáink is jól meg lesznek pakolva reggel. Mindent így sem tudtunk elrakni, a súly és a térfogat is erősen limitáló tényező, ezeket hazaküldtük, majd elfogy... Köszönünk mindent!

Vuk
 

1 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://ketvandor.blog.hu/api/trackback/id/tr883174657

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

biciklis 2011.08.24. 11:28:20

Köszönjük a szép napot. Öröm volt veletek menni.
További jó utat kívánunk !
süti beállítások módosítása